Ínhüvelygyulladás

Hívjon minket most:

reggel 8-tól este 8-ig, akár szombaton is.

Kellemetlen fájdalom a kezünkben, lábunkban, pedig nem sérültünk meg? Próbálunk visszaemlékezni az elmúlt napokra, hogy mikor húztuk meg, hol ficamítottuk ki a végtagunkat. Könnyen lehet, hogy sehol. A sokszor erős fájdalommal járó ínhüvelygyulladás jóval gyakrabban fordul elő, mint gondolnánk.

A panaszok kortól és nemtől függetlenül bármikor megjelenhetnek, igen gyakori az is, hogy a tünetek a fiatalok életét is megnehezítik. Különösen akkor, ha azok rengeteget számítógépeznek, mobiltelefont nyomkodnak. Az ínhüvelygyulladás a háziasszonyokat is gyakran érinti, tipikusan akkor, ha ablakot pucolnak, vagy éppen a padlót súrolják. De nem kell feltétlen házimunkát végezni, vagy számítógép előtt ülni, például a zongorázás is okozhat ínhüvelygyulladást.

.

Tudta, hogy nem csak a kézben jelentkezhet ínhüvelygyulladás?

Ez a betegség leginkább a csuklóízületnél ismert, pedig másutt is kialakulhat. Ahol az inak közvetlenül a csontokon futnak vagy érintkeznek a csontok kiszögelléseivel, ínhüvely veszi körül őket, ami arra hivatott, hogy védje az inakat a túlzott dörzsölődéstől, súrlódástól. Az ínhüvelyen belül található ízületi nedvnek az a szerepe, hogy segítse az inak akadálytalan működését. Épp ezért valamennyi ínhüvellyel körülvett ín begyulladhat: például a hüvelykujj, a könyök, az alkar, a kéz és a lábfej ízületei egyaránt.

Noha a monoton igénybevételtől kialakult ínhüvelygyulladás is veszélyes lehet, van a betegségnek egy még súlyosabb formája, a gennyes ínhüvelygyulladás. Ez kialakulhat például elsődleges fertőzés következtében. Ilyenkor a gyulladást többnyire szálka, tövis, tű általi szúrás okozza, és a seben keresztül a szervezetbe jutó baktériumok miatt. Másodlagos ínhüvelygyulladás formájában akkor alakul ki, ha a környező szövetekről a gyulladás az ínhüvelyre terjed – például a körömágygyulladás szövődményeként. A gennyes ínhüvelygyulladás esetén a tünetek gyorsan alakulnak ki, hirtelen jelentkeznek. Igen erős spontán fájdalommal és nyomásérzékenységgel jár. Az érintett rész duzzadt, piros, meleg tapintatú. A duzzanat a szomszédos területre is ráterjedhet. Magas láz, hidegrázás, elesettség jelentkezik, a fájdalomtól sokszor aludni sem tud a beteg. Szövődményként nyirokérgyulladás is kialakulhat.

 

A kéz inainak túlterhelése, vagyis a monoton, sokszor ismétlődő mozgás ínhüvelygyulladást okozhat

Az úgynevezett konzervatív kezelés első lépése az ízület nyugalomba helyezése, rögzítése, ami történhet klasszikusan gipszsínnel vagy valamilyen műanyag rögzítővel, orthézissel.. A lokális, nem szteroid-tartalmú gyulladáscsökkentő kenőcsök és tapaszok alkalmazását fizikoterápiával egészítik ki. Eredménytelenség esetén megoldást jelenthet a műtéti beavatkozás, melynek során a beszűkült ínhüvelyt megnyitják és a felhalmozódott gyulladásos szövetet eltávolítják.

Ínhüvelygyulladás

Inhüvelygyulladás megelőzése

A fertőzés következtében kialakuló ínhüvelygyulladás ellen nehéz előre védekezni, de a monoton mozgás miatt kialakult gyulladás megelőzhető. A legjobb, ha kerüljük az egyoldalú, monoton mozgásokat és sportokat. Persze ez nem mindig lehetséges, ilyenkor pedig a legfontosabb, hogy a megterhelések előtt mindig melegítsük be az izmokat. Talán furcsán hangzik a bemelegítés szó mondjuk ablakmosás, vagy padlósúrolás előtt, pedig ez ugyanúgy fizikai igénybevétel, mint a sportolás. Így az izmaink is megérdemelnek előtte egy kis felkészítést. Ugyancsak célszerű kerülni az órákon keresztüli folyamatos számítógépezést, telefonnyomkodást. Ha a tartós gépelés elkerülhetetlen, segíthet a probléma megelőzésében az is, ha az egér mellé beszerzünk egy csuklótámaszt. Időnként azonban még így is érdemes szünetet tartani, a kezünket pedig más irányba is alaposan átmozgatni, lazító kenőccsel átmasszírozni.

Kivizsgálás: Kézsebész szakorvos, ortopéd szakorvos vagy reumatológus szakorvos.

Terápia: Kézsebész szakorvos, ortopéd szakorvos, reumatológus szakorvos fizioterapeuta-gyógytornász.

 A leírtak után is kérdése van? Kérdezzen szakorvosainktól, készséggel válaszolnak minden feltett kérdésre!

Kérjen időpontot telefonon

Minél gyorsabban szeretne időpontot szakrendeléseinkre? Hívjon minket most!

Budai rendelő: +36 (1) 44-33-433

Pesti rendelő: +36 (1) 44-33-433

Közvetlen orvosválasztás

Szeretné Ön kiválasztani kezelőorvosát? Tekintse meg budai és pesti rendelőnkben dolgozó orvosainkat és terapeutáinkat, és vegye fel vele közvetlenül a kapcsolatot!

Kérdezzen orvosainkltól

Fájdalom gyötri, de nem biztos a kiváltó okokban? Szeretné tudni panaszait milyen kezeléssekkel szüntethetné meg?

Pin It on Pinterest

Share This