Vörösné Zsurek Éva története
Kecskemét

A műtét előtt attól féltem, hogy a lábam már soha nem lesz olyan, mint régen. Aztán a műtét után rájöttem, hogy nemcsak működik, hanem tökéletesen működik: fájdalom nélkül tudok járni. Egy tengerparti nyaralás után kezdett igazán fájni a térdem, majd egy biciklis esés után az MR kimutatta, hogy komoly sérülések vannak mindkét térdemben. Ekkor már tudtam, hogy számomra a térdprotézis lesz a megoldás.

A legfontosabb az volt, hogy olyan orvost találjak, akiben teljesen megbízom. Így kerültem először Dr. Moravcsik Bencéhez, majd a BMM gyógytornászának ajánlására Dr. Bejek Zoltánhoz. Már az első találkozáskor nagyon szimpatikus volt, alaposan átnézte a leleteimet, és figyelembe vette azt is, hogy fémérzékeny vagyok. Olyan protézist választottunk, amely hosszú távon is biztonságos megoldást jelenthet számomra.

Nagy öröm volt, amikor kiderült, hogy robot-asszisztált műtéttel operálhatnak. Bejek főorvos úr mindent elmagyarázott: nem a robot műt egyedül, hanem ő irányítja és ellenőrzi a folyamatot. Ez nekem nagy biztonságot adott. A műtét után már másnap felálltam, és meglepődve tapasztaltam, hogy nem fáj járni. Három éjszakát töltöttem a klinikán, majd otthon folytattam a gyógytornát.

Nagyon komolyan vettem a rehabilitációt, a gyógytornát, a hegmasszázst és a gyógymasszázst is. Néhány hét múlva már kutyát sétáltattam, úsztam a nyaralásomon, koncertekre jártam, és újra teljes életet éltem.

Szívből ajánlom a BMM-et és Bejek főorvos urat. A következő műtétemet is robot-asszisztált technikával szeretném, mert ez számomra tökéletesen bevált.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Bejek Zoltán PhD
Ortopéd egyetemi docens
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button