39 éves vagyok, és nálam az alagút szindróma több mint húsz éve kezdődött. Először 18 éves koromban, egy nyári diákmunkánál jelentkezett, amikor sokat takarítottam. Éjszaka arra ébredtem, hogy mindkét kezem zsibbad és fáj. Akkor még nem tudtam, mi ez, próbáltam borogatni, fáslizni, de igazából semmi nem segített.
A panaszok időről időre visszatértek, főleg akkor, ha huzamosabb terhelés érte a kezeimet. Később, amikor kisgyerek mellett állandóan babakocsit toltam, emelgettem, szinte lehetetlen volt pihentetni a kezem. Volt olyan reggel, hogy az elektromos fogkefe gombját sem tudtam megnyomni, annyira fájt.
Egy családtagomnak korábban már volt ilyen műtéte, és ő bátorított, hogy ne várjak tovább, mert ez magától nem fog elmúlni. Így találtunk rá a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelőre, majd Dr. Lénárt Anettre. Ő nagyon profin megvizsgált, ENG vizsgálatra küldött, amely kimutatta, hogy a jobb kezemben már nagyon súlyos az idegkárosodás.
A műtét helyi érzéstelenítésben történt, egy kis metszésből felszabadították a leszorított ideget. Már a műtét napján, éjszaka éreztem a különbséget: legalább a műtött kezem nem fájt. Ez óriási megkönnyebbülés volt.
Nagyon megérte belevágni, csak azt bánom, hogy nem csináltattam meg hamarabb, még a terhesség előtt. Sok fájdalomtól kímélhettem volna meg magam, és kisgyerek mellett a szervezés is sokkal nehezebb volt.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon