Szentirmai Lucia története
Budapest

Szentirmai Lucia vagyok, Budapesten élek, és mindig is a mozgás volt az életem. Fiatalon szertornáztam, később aerobikoztam és fitneszeztem, ezért nagyon nehezen viseltem, amikor a csípőproblémám egyre jobban korlátozni kezdett. A panaszaim körülbelül négy évvel ezelőtt kezdődtek, de eleinte nem is a csípőm fájt, hanem a fájdalom kisugárzott a derekamba, a lábamba, később már a térdembe is. A végén éjszaka sem tudtam megfordulni az ágyban.

Molnár Péter főorvos urat egy orvos kollégája ajánlotta. Először próbáltunk konzervatív kezeléseket, de amikor a röntgenen látszott, hogy a porc teljesen elkopott, nagyon megijedtem. Sokáig húztam a műtétet, de amikor már a fájdalomcsillapítók sem segítettek, elfogadtam, hogy nincs más megoldás.

A műtét során cement nélküli csípőprotézist kaptam. A beavatkozás nagyon jó élményként maradt meg bennem, epidurális érzéstelenítést kaptam, közben beszélgettem, és végig biztonságban éreztem magam. A műtét után is nagy odafigyelést kaptam, az első éjszaka sem volt komoly fájdalmam.

Másnap reggel már felállítottak járókerettel, később könyökmankóval folytattam a gyakorlatokat. Négy napot töltöttem a kórházban, utána otthon folytattam a rehabilitációt. A gyógytornát komolyan vettem, és napról napra jobban lettem.

Ma már újra szaladgálok, teszem a dolgomat, és nem tudok úgy létezni, hogy ne mosolyogjak. Nagy a családom, van mit csinálni, és határtalanul boldog vagyok, hogy visszakaptam a mozgás szabadságát. Nagyon hálás vagyok Molnár Péter főorvos úrnak.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Molnár Péter
Ortopéd-traumatológus, műtővezető főorvos
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button