Már odáig jutottam, hogy a férjem főzött, segített a fürdésnél is, mert olyan fájdalmaim voltak, hogy minden lépést meg kellett gondolnom. Novemberben tudtam először kimozdulni a lakásból és elmenni egy bevásárlóközpontba, addig csak otthon ültem, mert mozgásképtelen voltam.
14 évvel ezelőtt már kaptam egy csípőprotézist a jobb oldalamra, ami sajnos nem sikerült jól, és meg is bántam. Emiatt elhatároztam, hogy a bal oldali problémával csak akkor megyek orvoshoz, ha már elviselhetetlen lesz. Ez a pillanat akkor jött el, amikor egy reggel nem tudtam felvenni a zoknimat.
Sokáig nézelődtem, olvastam, és végül a BMM honlapján találtam meg mindent. Molnár főorvos úr bemutatkozó videója és a róla szóló vélemények győztek meg, így hozzá fordultam. Már minden vizsgálatom megvolt, úgy érkeztem, és azonnal kaptam műtéti időpontot.
A kórházi szervezettség lenyűgözött: minden gördülékenyen, pontosan működött. A műtét szinte pillanatok alatt lezajlott, reggel bementem, és mire a férjem hazaért, már hívták is, hogy végeztek. Már másnap felálltam, a fájdalom pedig olyan volt, mintha ollóval vágták volna el.
Most, két hónappal a műtét után, újra teljes életet élek, a vágásom már alig látszik. Tudok ülni, járni, kirándulni, és visszakaptam a szabadságomat. Össze sem hasonlítható a korábbi tapasztalatommal – ezt a módszert mindenkinek bátran ajánlom, és szívből köszönöm Molnár főorvos úrnak és a teljes csapatnak.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon