Selei Ernő vagyok, Monoron élek. Közel 70 évesen is aktív életet élek, saját mozgásszervi központom van, és mindig fontos volt számomra a mozgás. Körülbelül egy éve kezdődtek igazán a panaszaim, főleg autóba ki- és beszálláskor éreztem a bal csípőmet. Először azt hittük, gerinc eredetű probléma, de a vizsgálatok és a röntgen egyértelműen kimutatták, hogy a bal csípőm erősen elkopott.
Dr. Bejek Zoltánhoz ajánlás útján jutottam el. Már az első beszélgetések során nagyon megnyugtató volt a hozzáállása, részletesen elmagyarázta, milyen lehetőségeim vannak. Utánanéztem a robot-asszisztált, CORI technológiának is, és mivel a lehető legjobb, személyre szabott megoldást szerettem volna, emellett döntöttünk.
A műtét december 8-án történt. Korábban még nem jártam kórházban, de nagyon pozitívan meglepett a környezet és az ellátás. A műtét után szinte azonnal azt éreztem, hogy nincs mitől félni. Már másnap jöttek a gyógytornászok, és elindultunk sétálni mankóval. Nem akartam elhinni, hogy ilyen hamar menni fog, ráadásul fájdalmaim sem voltak.
A robot-asszisztált műtét nagy előnye számomra az volt, hogy személyre szabottan tervezték meg a protézis helyzetét, és nem voltak olyan szigorú tiltott mozdulatok, mint a hagyományos műtéteknél. Kapocsszedéskor már guggolni is tudtam, amin magam is meglepődtem.
Ma úgy érzem, nincs olyan dolog, amit a műtét előtt szerettem csinálni, és most ne tudnék újra megtenni. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne halogassa, mert fájdalom nélkül sokkal egyszerűbb és szabadabb az élet.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon