Nagy Zoltánné története
Páty

Nagy Zoltánné vagyok, de a Lujzi nevet szeretem használni. A bal térdemmel régóta voltak gondjaim: korábban baleset miatt megrepedt a porc, később tisztító műtétem is volt, de a térdelés, guggolás, futás már sosem ment igazán. 2024-ben aztán kertészkedés után nagyon felerősödött a fájdalom, volt olyan nap, hogy szinte fel sem tudtam kelni, és csak két bottal tudtam közlekedni.

A lányom segítségével kezdtünk térdspecialistát keresni az interneten, így találtunk rá a Budapesti Mozgásszervi Magánklinikára. Végigolvastam az információkat, és végül Egyed főorvos úr mellett döntöttem. A vizsgálatok kimutatták, hogy a térdemben olyan súlyos kopás van, hogy már térdprotézisre van szükség.

A műtét előtt minden szükséges vizsgálatot elvégeztek, majd gerincérzéstelenítéssel megoperáltak. Fájdalmat nem éreztem. Másnap már jöttek a gyógytornászok, járókerettel felállítottak, majd fokozatosan tanultam újra járni. Őszintén mondom, az első két hónap nem volt könnyű, de nagyon komolyan vettem a tornát: naponta négyszer-ötször is elvégeztem a gyakorlatokat otthon.

Körülbelül két hónap után éreztem igazán, hogy meglesz az eredménye. A mozgásom szépen javult, hat hét után már szinte fel sem lehetett ismerni, hogy térdprotézisem van, olyan harmonikusan tudtam járni.

Nagyon jó tapasztalatom volt a BMM-mel, az orvosokkal, ápolókkal és gyógytornászokkal is. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy ne várja meg, amíg már járni sem tud. Minél előbb érdemes orvoshoz fordulni, mert én azóta sokkal jobban vagyok.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Egyed Kálmán Ferenc
Ortopéd-traumatológus főorvos
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button