Nagy Melánia vagyok, 27 éves, Budapesten élek. 2022-ben egy rolleres baleset során elszakadt a bal térdemben az elülső keresztszalag, a másik térdem pedig meglazult. Egy barátunk ajánlására kerestem fel Dr. Gáspár Szabolcsot, aki először megvizsgált, majd MR alapján megerősítette a diagnózist.
Mivel aktív, sportos életet éltem, javasolta a szalag pótlását. Először egy hónapos gyógytornát csináltam, hogy a térdem újra teljesen hajoljon és nyújtózkodjon, és csak utána jött a műtét. Leginkább a kisfiam miatt döntöttem mellette: szerettem volna 100%-os anyuka lenni, aki tud vele gördeszkázni, síelni, futni.
A műtét napján nagyon izgultam, de a doktor úr és az ápolók megnyugtattak. A combomból két inat vettek ki, amiket megdupláztak, és ezzel pótolták a szalagot. Még aznap este enni is kaptam, a nővérek folyamatosan kérdezték, hogy hogy vagyok.
Másnap már felálltam, és mankóval sétáltam. A műtét után heti háromszor jártam gyógytornára, ami nehéz volt, de megérte, mert most úgy érzem, mintha új térdet kaptam volna. Már képes vagyok újra leülni, ráülni a lábamra, minden megy.
Nagyon hálás vagyok a doktor úrnak, aki mindig türelmesen válaszolt, ha aggódtam, és a kórháznak, ahol mindenki tisztelettel és odafigyeléssel bánt velem. Szívből ajánlom mindenkinek a BMM-et és Gáspár doktor urat, mert szakmailag és emberileg is kiemelkedőek.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon