Majoros Zoltán története
Budapest

Majoros Zoltán vagyok, 55 éves. A BMM-re a feleségem egyik ismerőse ajánlása alapján találtam rá, ő javasolta Gáspár főorvos urat. A bal térdemmel már olyan erős fájdalmaim voltak, hogy alig tudtam létezni, és ez a munkámban meg a mindennapokban is nagyon akadályozott. Próbálkoztunk kezelésekkel, volt artroszkópos műtétem is, kaptam hialuronsavas injekciót, de nálam már olyan mértékű volt a kopás, hogy semmi nem segített.

A vizsgálatok után kiderült, hogy a bal térdemben a belső ízületi résnél gyakorlatilag megszűnt a porcfelszín, majdnem csont a csonton járt. Gáspár főorvos úrral megbeszéltük, hogy bár 55 évesen még fiatalnak számítok ilyen műtéthez, nincs értelme tovább halogatni, teljes térdprotézisre van szükség.

A műtéttől nagyon féltem, de végül sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Deréktól lefelé elzsibbadtam, fájdalmat nem éreztem, és még a műtét közben is beszélgettem az egyik műtős kollégával, aki nagyon kedvesen nyugtatott.

A műtét után rögtön elkezdődött a gyógytorna, és passzív térdmozgató gépet is használtam. Otthon is tornáztatom, jegeltem, és béreltünk egy térdhajlító gépet, ami nagy segítség volt a felépülésben.

Nagyon várom, hogy teljesen visszatérjek a mindennapi életemhez és a munkához. Kertes házban élünk, mindig van tennivaló, fűnyírás, hajolgatás, lépcsőzés, és ezek korábban már nagyon keservesen mentek. Bízom benne, hogy a műtét után újra fájdalom nélkül tudom végezni ezeket.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Gáspár Szabolcs
Ortopéd-traumatológus osztályvezető főorvos
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button