Kreicsné Venesz Dóra története
Tényő

54 éves vagyok, Tényőn élek a családommal. A térdpanaszaim már 2008–2010 körül elkezdődtek, eleinte csak kisebb fájdalmakkal. Akkor még karateedzésre jártam, és mindig találtam valamilyen magyarázatot arra, hogy éppen miért fáj jobban. Aztán a fájdalom évről évre erősödött, míg 2022 februárjában egyik reggel már rá sem tudtam állni a lábamra.

Orvosasszisztensként dolgozom, így különösen nehéz volt elfogadni, hogy nem tudom rendesen ellátni a munkámat. Az állami ellátásban évekkel későbbre kaptam volna időpontot, ezért elkezdtem más megoldást keresni. Több orvos is ugyanazt mondta: menjek Dr. Bejek Zoltánhoz.

A vizsgálatok alapján kiderült, hogy súlyos térdízületi kopásom van, korábbi kezelések és beavatkozások után már csak a térdprotézis jelenthet tartós megoldást. A BMM-ben lenyűgözött, hogy milyen alaposan és szervezetten zajlott minden: a kivizsgálások, a tájékoztatás, a műtét előtti felkészítés, minden lépés világos volt.

A műtét után már az első napon megkezdődött a gyógytorna, másnap pedig járókerettel sétáltam. Végig biztonságban éreztem magam, mindig tudtam, mi fog történni, mire kell figyelnem, és hogyan haladunk tovább. A hűtés, a gyógytorna és a folyamatos odafigyelés rengeteget segített.

Azt éreztem, mintha megfogták volna a kezem, végigkísértek volna az egész úton, majd kikísértek volna a kórház kapuján. Ez nekem óriási biztonságot adott. Ma már fájdalom nélkül mozgok, és hálás vagyok, hogy belevágtam.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Bejek Zoltán PhD
Ortopéd egyetemi docens
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button