Köteles Ferenc története
Solymár

Köteles Ferenc vagyok, 74 éves. Egyik napról a másikra olyan állapotba kerültem, hogy nem tudtam lábra állni, ülni vagy rendesen menni. Pokoli fájdalmaim voltak. Holnapy doktor urat egy kollégám ajánlotta, akinek korábban kétoldali csípőprotézis műtétje volt nála, ezért én is hozzá fordultam.

A vizsgálatok és a röntgen alapján kiderült, hogy a jobb csípőmben combfejelhalás miatt kialakult súlyos csípőkopás van. A doktor úr elmondta, hogy csípőprotézis beültetéssel lehet fájdalommentes és jól mozgó csípőízületet elérni. Addigra már annyit szenvedtem, hogy nem volt bennem kétség, csak túl akartam lenni rajta.

A műtét körülbelül egy óráig tartott, fájdalommentesen zajlott, és nagyon sokat segített rajtam. Három napot töltöttem a kórházban. Már az első napon felállítottak, gyógytornász segítségével elindultam, majd fokozatosan tanultam újra biztonságosan mozogni.

A rehabilitáció során több gyógytornász is foglalkozott velem, figyeltek rám, irányították a gyakorlatokat, és segítettek abban, hogy jól haladjak. Megtanultam, hogy türelmesnek kell lenni, és be kell tartani az előírt heteket, mert ez vezet jó eredményhez.

Most már újra el tudom végezni a ház körüli feladataimat: begyújtok a kályhába, vágom a gyújtóst, teszem a dolgomat. Aki hasonló műtét előtt áll, annak azt mondom: minél előbb, annál jobb.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Holnapy Gergely PhD
Ortopéd-traumatológus főorvos, egyetemi adjunktus
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button