Gurzóné Rabina Judit története
Kál

71 éves nyugdíjas vagyok, és őszintén szólva nagyon féltem a műtéttől. De a fájdalom végül erősebb volt a félelemnél. Olyan állapotba kerültem, hogy nem tudtam rendesen lefeküdni, az autóba beszállni, és a mindennapi mozdulatok is komoly nehézséget okoztak. Fél év alatt annyira elviselhetetlenné vált a helyzet, hogy orvoshoz fordultam.

Sokféle kezelést kipróbáltam: gyógyszereket, infúziókat kaptam, de semmi nem segített igazán. A férjem már külön polcot csinált az orvosságoknak. Végül egy ismerős kérdésére döbbentem rá: miért halogatom még mindig a műtétet? Ekkor döntöttem el, hogy belevágok. Molnár doktor úrhoz kerültem, aki már az első konzultáción bizalmat ébresztett bennem.

A vizsgálatok kimutatták, hogy a jobb csípőm porca teljesen elkopott, és csak a protézis jelenthet megoldást. Két hét alatt minden szükséges előkészítő vizsgálaton átestem, majd sor került a műtétre. Cement nélküli csípőprotézist kaptam, izomkímélő, izomeltolásos technikával.

A műtét után szinte azonnal éreztem a különbséget: az a kínzó fájdalom, ami addig végigkísérte a napjaimat, szinte egyik pillanatról a másikra megszűnt. Másnap már felállítottak, és három nap után haza is mehettem. Otthon gyógytornász segített a felépülésben, és napról napra erősebb lettem.

Ma már fájdalom nélkül élek, újra tudok nevetni, mozogni, élni. Mindenkinek azt mondom: ne féljen, és ne halogassa. Sokkal előbb meg kellett volna lépnem. Ez a műtét visszaadta az életemet.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Molnár Péter
Ortopéd-traumatológus, műtővezető főorvos
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button