Dr. Remzső Tibor története
Budapest

Dr. Remzső Tibor vagyok, a Budapesti Műszaki Egyetem nyugalmazott professzora. Mindkét térdem erősen fájt, és a vizsgálatok kimutatták, hogy előrehaladott ízületi kopás alakult ki bennük. A lábaim befelé görbültek, a térdeim nem nyúltak rendesen, és a közlekedésem egyre bizonytalanabbá vált.

Gáspár főorvos úrral először a jobb térdem műtétéről döntöttünk, amelyre júniusban került sor. Ragasztott térdprotézist kaptam, és a műtét után már másnap gyógytornász segítségével elkezdődött a mobilizálás. Térdmozgató gépet is használtam, ami sokat segített abban, hogy visszanyerjem a mozgástartományt.

Az első műtét tapasztalatai alapján a feleségemmel közösen úgy döntöttünk, hogy a másik térdemet is megműttetem. Erre októberben került sor. A második műtétnél már pontosan tudtam, mire számíthatok, ezért a felépülés is könnyebben ment. Hat hét után a röntgen is igazolta, hogy minden rendben van, és segédeszköz nélkül mozoghattam.

Ma már sokkal biztosabban közlekedem. Biciklizni és úszni korábban is tudtam, és ezeket most is folytatom, de a térdeim sokkal stabilabbak. Úgy érzem, a két térdprotézisem erős és megbízható, talán még erősebb is, mint a régi térdeim voltak.

A műtétek után visszakaptam a biztonságos mozgás élményét, és ez nagyon sokat jelent a mindennapokban.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Gáspár Szabolcs
Ortopéd-traumatológus osztályvezető főorvos
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button