Debreczeni Zsuzsanna története
Budapest

Debreczeni Zsuzsa vagyok, 74 éves nyugdíjas, négygyermekes édesanya és öt unokás nagymama. A térdem körülbelül tíz éve kezdett erősen fájni. Sokáig próbáltuk kezelésekkel áthidalni a problémát: jártam ortopédiára, kaptam kenőcsöket, gyógyszereket, injekciókat, ultrahangos és mágneses kezeléseket is. Ezek egy ideig segítettek, de aztán a fájdalom egyre elviselhetetlenebb lett.

Reggelente már csak járókerettel tudtam kimenni, mert nem bírtam ráállni a lábamra. Azt hittem, talán megint egy injekció segít majd, de végül újra Dr. Bejek Zoltánhoz kerültem, akinél évekkel korábban már jártam. Ő elmondta, hogy a térdem azóta tovább kopott, eldeformálódott, X állás alakult ki, és már egyértelműen térdprotézisre van szükség.

Érdekes módon nem féltem a műtéttől, mert a fájdalmaim már annyira erősek voltak, hogy inkább megváltásnak éreztem a beavatkozást. A doktor úr azt mondta, a műtét utáni fájdalom ehhez képest ég és föld lesz – és igaza volt. Persze fájt a műtét helye, de elviselhető volt, és napról napra javultam.

A rehabilitációról is nagyon jó emlékeim vannak. Vízitornára is jártam, mindig külön gyógytornász foglalkozott velem, és bár kemény munka volt, látványosan haladtam. A családom is hétről hétre csodálkozott, mennyit javulok.

Ma már teljes embernek érzem magam. Fájdalmam nincs, mintha új lenne a lábam. Nyolc hónappal a műtét után Amerikában jártam, és gond nélkül felmentem egy 115 lépcsős világítótoronyba. Ez számomra mindent elmond arról, mennyit adott vissza ez a műtét.

A kezelést végezte:

Placeholder male
Dr. Bejek Zoltán PhD
Ortopéd egyetemi docens
Telefon

Online időpontfoglalás

Telefon

Bejelentkezés telefonon

Ön is nálunk gyógyult?

Call Now Button