Csibrák Brigittának hívnak, de mindenki Babaként ismer. Több mint 16 éve dolgozom cirkuszban deszka akrobataként, ami nagyon extrém munka. Egy próba során rosszul érkeztem, a térdem hátrahajlott, és nagyon súlyos sérülést szenvedtem: elszakadt több szalagom, megsérült a meniscusom, és a sípcsontom is eltört.
Gáspár doktor urat sokan ajánlották a cirkuszból, több ismerősömet is ő műtötte, ezért nagy bizalommal fordultam hozzá. Már az elején mindent részletesen elmondott, azt is, hogy két műtétre lesz szükség. Nagyon fontos volt számomra, hogy megértette: nekem ez nem csak munka, hanem az életem.
Az első és a második műtét között sokat kellett pihennem, majd elkezdődött a rehabilitáció. Mindent pontosan betartottam, amit a doktor úr mondott, még akkor is, amikor nagyon nehéz volt. Térmozgatás, gyógytorna, edzések, majd a második műtét után kezdődött minden elölről.
Nagyon sokan mondták, hogy talán jobb lenne feladni, mert ebből már nem lesz semmi. Én viszont nem tudtam elfogadni, hogy abba kellene hagynom azt, amit szeretek. Gáspár doktor úr nemcsak a térdemet rakta rendbe, hanem abban is segített, hogy higgyek a gyógyulásban.
Öt és fél hónappal a műtét után már újra ugrottam. Ez számomra óriási dolog volt. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy ha van esély a gyógyulásra, akkor le kell győzni a félelmet és meg kell próbálni. Nekem sikerült, pedig nagyon komoly sérülésből kellett visszajönnöm.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon