Berkes István vagyok, 26 éves artista. 2021 októberében egy fellépés közben sérültem meg: négy embert egyensúlyoztam a vállamon, amikor egy rossz lépés miatt elszakadt az elülső keresztszalagom. Attól kezdve minden mozdulatra figyelnem kellett, hogy a térdem a helyén maradjon. Ha nem koncentráltam, akár egy lépcsőn lefelé is kiugrott, és ilyenkor hosszú percekig nem tudtam ráállni.
Próbáltam dolgozni merevítőkkel és óvatosan, de folyamatos fájdalmaim voltak, és minden reggel úgy keltem, hogy azon gondolkodtam, hogyan mozdítsam a lábam. Majd egy év szenvedés után a főnökeimmel együtt úgy döntöttünk, ideje lépni. A csoportom régóta kapcsolatban állt Gáspár doktor úrral, így hozzá fordultam.
Megállapították a szakadás tényét, és javasolták a mielőbbi műtétet. 2023 februárjában el is végezték az elülső keresztszalag pótlását. A combomból két inat vettek ki, megduplázták őket, és ezzel pótolták a szalagot. Már másnap felkelhettem, két mankóval jártam, és gyakorolni kezdtem a gyógytornát.
A felépülés gyors volt: egy hét után már csak egy mankóval jártam, két hét után pedig a saját lábamon mentem be a kontrollra, ahol még az orvos is meglepődött. Betartottam minden utasítást, és végül visszatérhettem a hivatásomhoz, újra fellépek a cirkuszban.
Hálás vagyok a doktor úrnak és a csapatnak, mert a műtét és a rehabilitáció után végre újra természetesen mozoghatok, és teljes életet élhetek.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon