Ádám Imre Benedek vagyok, 79 éves. Körülbelül négy éve kezdődtek a csípőpanaszaim, eleinte csak éreztem, hogy valami nem stimmel. Próbálkoztam kenőcsökkel, kezelésekkel, jártam a MÁV Kórházba is, de hosszú távon semmi nem hozott igazi megoldást. Az év elejére már nagyon nehéz lett a helyzet, időnként fájdalomcsillapítót is kellett szednem.
Egy ismerősöm mesélte, hogy őt megműtötték, és azóta jól van. Ez indított el engem is abba az irányba, hogy komolyabban utánajárjak a lehetőségeknek. A gyerekeim is biztattak, hogy most menjek el, amíg még saját lábon el tudok menni, mert ha már vinni kell, az sokkal nehezebb lesz.
Így kerültem Dr. Bartha Jánoshoz, aki megállapította, hogy a bal csípőmben teljesen elkopott a porc, és csípőprotézisre van szükség. A műtétet elfogadtam, a BMM csapata pedig szervezetten végigvitt a kivizsgálásokon. Félelmem igazából nem volt, katonaemberként úgy voltam vele, hogy ezt meg kell csinálni.
A műtét izomátvágás nélküli technikával történt. Az első nap és a második nap eleje nehezebb volt, de utána szépen kezdett minden alakulni. A nővérek és az ellátás csodálatosak voltak, folyamatosan figyeltek rám, és mindent megkaptam, amire szükségem volt.
Most, öt hónappal a műtét után azt mondom, szinte hihetetlen, milyen eredménye lett. Újra könnyebben mozgok, és csak azt sajnálom, hogy sokan a félelem vagy a költségek miatt tovább szenvednek. Én hálás vagyok, hogy belevágtam, mert sokkal jobb életminőséget kaptam vissza.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon