Szeretek kertészkedni, de egy idő után már hajolni, guggolni, letérdelni sem tudtam. A kertet rendben tartani és közben jól is érezni magam már szinte lehetetlennek tűnt. Egy rossz mozdulat is tetézte a bajt: megcsúsztam a lépcsőn, és hogy elkerüljem az esést, leugrottam pár fokot, de ezzel csak még jobban megfájdítottam a csípőmet.
Fehérváron vizsgáltak ki, és ott közölték velem, hogy ez bizony már csak egy protézissel orvosolható. Kezdetben más helyen próbáltam bejutni műtétre, de ott másfél év várakozás után is kiderült, hogy nem vállalják azt a technikát, amit én szerettem volna, hogy ne vágják át az izmokat.
Ekkor kerültem a megfelelő helyre, ahol az orvosom izomeltolásos csípőprotézist javasolt. Ennél a módszernél két izomréteg között jutnak be az ízülethez, így az izmokat egyáltalán nem vágják, ami gyorsabb rehabilitációt és kevesebb fájdalmat jelent.
A műtét remekül sikerült, és ma már újra tudok hajolni, guggolni, sőt futni is. Bár a biciklire még nem ültem vissza, úszni már alig várom, hogy mehessek. Nagyon sokat segített, hogy naponta, sőt sokszor kétszer is tornáztam, a gyógytornászom mindig megdicsért, milyen kitartó vagyok.
Aki hasonló helyzetben van, annak csak azt tudom mondani: ne halogassa! Ez nem javul magától, de ha időben lépünk, utána újra teljes életet lehet élni, fájdalom nélkül.
A kezelést végezte:
Online időpontfoglalás
Bejelentkezés telefonon